Initiative Q

2018.10.26

Az Initiative Q létrehozása Saar Wilf-nek és csapatának nevéhez fűződik. Ő egy olyan vállalkozó, aki 1997-ben indította el első pénzügyi startup cégét, majd megalapította a Fraud Sciences-t, mely egy teljesen új pénzügyi biztonsági rendszert hozott létre, melyet 2008-ban a PayPal is átvett.

Az Initiative Q csapata a jövő pénzügyi rendszerének fejlesztésén dolgozik, azokat a technológiai újításokat fogja integrálni, melyek az elmúlt évtizedekben rugalmassá, könnyen használhatóvá és olcsóvá tették a fizetési hálózatokat. A technológiák évek óta rendelkezésre állnak, mégsem adoptálták őket tömegek a klasszikus tyúk vagy a tojás esete miatt: a vásárlók nem akarnak csatlakozni egy olyan rendszerhez, amelyben nincsenek eladók, az eladók viszont nem ajánlanak olyan fizetési lehetőséget, amelyet a vásárlók nem használnak.

Ennek a problémáját a cég azzal oldja meg, hogy kibocsát egy új globális valutát, melyet ingyenesen oszt szét a korai csatlakozók között. Minél hamarabb csatlakozik valaki, annál magasabb jutalom jár érte. Ingyenes és biztonságos, semmi mást nem kell tenni, mint megadni egy nevet és e-mail címet. A rendszerbe egy már meglévő tag meghívása alapján lehet regisztrálni. A jelenlegi ötlet azon alapszik, hogy ha több millió ember csatlakozik, akkor a Q vezető fizetési rendszerré válhat. A felhasználói bázis létrehozása jó úton halad, jelenleg már közel 25 ezer követővel rendelkezik Facebook oldala.

Ezzel regisztrálj

ha nem működik a fenti link akkor az alábbiakkal próbálkozz

Csatlakozáshoz kattinsd az 1. linkre

Csatlakozáshoz kattints a 2. linkre 



Az alábbi videóban megtekinthetjük hogyan is működik:

A globális rendszer az alábbiakat ajánlja:

  • alacsony tranzakciós költségek
  • univerzális valuta, mely egy globális rendszer egészében használható
  • a biztonságos tranzakciók garantálására: ujjlenyomat, hang-, és arcazonosítás, több tényezős hitelezés, és mesterséges intelligencia használata
  • egyszerű és felhasználóbarát: fizetés egy gombnyomással, kártya vagy készpénz használata nélkül
  • vásárlók védelme: belső szabályozás és az eladók értékelésének lehetősége
  • hatékony vitarendezés
  • optimális hitel kiosztás: részletesebb információk alapján korrekt hitelnyújtás
  • szülői felügyelet: alszámlák, melyek lehetővé teszik, hogy a szülők ellenőrizzék gyermekeik költéseit
  • a bank kapcsolattal nem rendelkezők védelme: több milliard ember bekapcsolása a világ gazdaságába

Jelenleg is zajlik a tagok toborzása, a csapat tagjai folyamatosan dolgoznak a hálózat fejlesztésén, a kész hálózat indításának tervezett időpontja 2021. 


További információ: www.initiativeq.com


Híreinket a Facebook oldalunkon követheted nyomon, amelyhez már 2500-an csatlakoztak. Ha még több információt szeretnél hallani a témában, iratkozz fel hírlevelünkre.

A cikket támogatta a Stop-Loss Manager, amely 7 stop-loss-t képes kezelni a Binance és a Bitstamp tőzsdéken egy felületen.