Terjeszkedik a Centre konzorcium
A Coinbase és Circle által létrehozott közös vállalkozás - a Centre konzorcium - elkötelezett célja a stable coinok általános elfogadottságának és fejlesztésének elérése.
A stable coinok folyamatosan növekvő népszerűségnek örvendenek, mivel árfolyamuk olyan fiat valutákhoz kötött, mint például az amerikai dollár. A fiat valutákra jellemző, hogy kormányzati szabályozások által védve vannak az infláció és más gazdasági események hatásai ellen, mindez azt is jelenti, hogy az olyan kriptovaluták, melyek fiat valutákhoz kötöttek, mondhatni stabilitást élveznek a kriptovaluta piacon.
Az egyik legjelentősebb esemény ebben a témában a Circle és Coinbase bejelentése. Miután 2018. szeptemberében kibocsátották saját digitális valutájukat, - USD Coin (USDC) néven - most bejelentették, hogy lehetővé teszik olyan új tagok csatlakozását a konzorciumhoz, akik érdeklődnek az USD Coin kibocsátása iránt. Leginkább olyan intézmények csatlakozását várják, amelyek hozzájárulhatnak a Centre hálózatának fejlesztéséhez. A Centre további célja egy magasabb szintű átjárhatóság megvalósítása a privát és nyilvános láncok között.
Számos intézményi befektető vonakodik attól, hogy belépjen a kriptovaluta piacra annak változékonysága és instabilitása miatt. Ez a volatilitás azt a félelmet keltheti, hogy a befektetett pénzük gyorsan el is illanhat. Sokan úgy gondolják, hogy a stable coinok jelenthetik a megoldást erre a problémára és eloszlathatják az intézményi befektetők kételyeit.
Szó se róla, természetesen a stable coinok kapcsán is jelentek meg ellentmondásos hírek. Néhány hónappal ezelőtt egy texasi professzor - John Griffin - nyilvánosságra hozott egy jelentést, mely szerint a Tether stable coin - mely állítólag amerikai dollár fedezetű - arra volt jó, hogy manipulálja a Bitcoin árát még 2017-ben, amikor 20 ezer dollár környéki csúcson volt.
Mindezt félretéve elmondható, hogy a stable coinoknak megvan az állandó közönsége és a Coinbase és Circle együttműködése biztosítja, hogy ez a közönség tovább növekedjen. A Circle társalapítója - Jeremy Allaire - szerint:
"A Coinbase és a Circle közös elképzelése egy olyan globális pénzügyi rendszer létrehozása, mely kriptoalapokra és a blockchain infrastruktúrára épül, mindennek megvalósítása az ágazat vezetőinek összefogását igényli, közös protokoll és szabályok kialakítására, megfogalmazására."
További információ: www.cointelegraph.com
Megvásároltad már a KRIPTOPÉNZ ABC könyvet?
Ha még nem, akkor itt a lehetőség, hogy dedikált példányod legyen!
Híreinket a Facebook oldalunkon követheted nyomon, amelyhez már 2500-an csatlakoztak. Ha még több információt szeretnél hallani a témában, iratkozz fel hírlevelünkre és 5 Mikron üti a "tárcádat".