SegWit2x lemondva

2017.11.10

A lemondást a SegWit2x projekt vezetője, Mike Belshe jelentette be e-mailben a SegWit2x levelezőlistának, de Wences Casares, Jihan Wu, Jeff Garzik, Peter Smith és Erik Voorhees aláírásai is szerepelnek a nyilatkozaton

Érdekesség, hogy a nyilatkozatot nem írta alá Barry Silbert, akinek a Digital Currency Grouppal szerepe volt a New York-i megállapodás (NYA) megszervezésében, amely a SegWit2x-et elindította.

A megállapodás felvetette a Segregated Witness (SegWit) aktiválását és a blokkok méretének 2 MB-ig való növelését. A SegWit az év elején aktiválódott, bár vitatható, hogy a NYA milyen szerepet játszott a megvalósításában. A blokkok növekedését illetően azonban sohasem sikerült konszenzust elérni és a vita egyre súlyosabbá vált, minél közelebb értünk a Hard Fork november 16-i időpontjához.

Ezen a ponton szinte mindenki elfogadott egy olyan forgatókönyvet, amelyben a Bitcoin két egymással versengő blockchain-re oszlik. A félelmek szerdán szétoszlottak, amint Belshe bejelentette, hogy a fejlesztőket és a SegWit2x támogatóit aggasztja, hogy a Hard Fork aktiválása "visszaesést jelenthet a Bitcoin növekedésében".

A nyilatkozatból:

Bár erősen hiszünk abban, hogy nagyobb méretű blokkra van szükség, van valami, ami még fontosabb: a közösség megtartása" - írta Belshe. "Sajnos nyilvánvaló, hogy nem jött létre konszenzus az ügyben. Ha ezen az úton haladnánk tovább, az a közösséget megosztaná és hátrányosan hatna a Bitcoin növekedésére.

Közös érzés vagy az elkerülhetetlen késleltetése?

A SegWit2x ellenfelei azonnal elkezdték megünnepelni a közösségi média csatornáin megjelenő híreket. "A józan ész érvényesül" - nyilatkozta a Litecoin alkotója és a szókimondó SegWit2x ellenfél, Charlie Lee. 

Most együtt haladunk a biztonságos méretezés felé.

Hozzátette, hogy a jövőben szükségessé válhat (a Bitcoin Blockchainen a méretezés) az on-chain scaling, de a Hard Forkot nem lehet széles konszenzus nélkül aktiválni.

A Dogecoin alkotója - Jackson Palmer - elmondta, hogy ez a lépés csupán "késlelteti az elkerülhetetlent". 

A tranzakciós díjak még mindig magasak!!!

A Bitcoin-scaling "messze nem oldódik meg"

Palmer szarkasztikusan megjegyezte:

"Senki sem használja a Bitcoint, mint pénznemet, úgyhogy azt hiszem, örömmel hagyják figyelmen kívül ezeket a tényeket" 

A Bitcoin ára ingadozott a bejelentés nyomán. A Bitcoin azonnal 7999 dollárra emelkedett a Bitfinex tőzsdén, de percek alatt esett több, mint 1000 dollárt és az esés nem állt meg, most már 6800 dollár alatt jár az árfolyam.


Ha követni szeretnéd az eseményeket iratkozz fel a Facebookon Kriptovaluták oldalunkra, vagy gyere el november 15-i Workshopunkra, ahol megtanulhatod a kriptovaluta kereskedés alapjait.