Mese a 10 dollárról, aki minden nap kockáztatta az életét

2020.04.01

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy 10 dolláros, aki minden áldott nap kockára tette az életét, mert a gazdája  fogadást kötött, hogy minden áldott nap hajlandó 10 dollárt elveszíteni a kriptovaluták világában, hogy bebizonyítsa nyereséget fog elérni.

A befektetőt konok emberként ismerte a világ, amit egyszer a fejébe vett azt véghez is vitte. Így hát elhatározta, hogy egy éven keresztül minden nap 100 USD értékben vásárol Bitcoint és így próbál szerencsét. A fogadás arra is kitért, hogy nem veszíthet naponta 10 dollárnál többet, így hát minden vásárlás esetén gondoskodnia kell annak védelméről.

A konok ember okos volt, így gondoskodott róla, hogy a napi 100 dollár tőkéjéből ne veszítsen 10 dollárnál többet. Mivel nyerni szeretett volna, ezért ha 10%-ot nőtt az árfolyam, akkor sem adta el a vételi szint felett (1).

A gazda titkon megfogadta, hogy ha a száz dolláron ötven dollár nyeresége van, annak csak ötödét kockáztatja, és amint ismét csökkenésnek indulnak az árfolyamok, izibe megkaparintja a nyereségét (2). Amennyiben olyan hatalmas szerencséje lenne, hogy az árfolyamok újabb ötven százalékot emelkednének, akkor ismét gondoskodna arról, hogy a zsebében landoljon a nyereség.

A konok gazda gondosan megtervezett mindent. Mivel aludnia neki is kellett, hát gondoskodott róla, hogy mindig figyelje ám valaki az árfolyamok alakulását. 

A konok ember barátja nagyon örült, hogy milyen jó fogadást kötött, nem hitt benne, hogy a konok gazda egy éven át képes lesz végigcsinálni, nem fogja bírni idegekkel - gondolta. Kár volt innia előre a medve bőrére.

Végül csak sikerült a nagy terv. Egy éven át minden áldott nap a gazda megvásárolta a 100 dollár értékű Bitcoint, természetesen okosan, mindezt automatizáltan tette, de erről barátja semmit sem tudott.

Az árfolyamok hatalmasakat ingadoztak, de a gazda kedvét nem szegte semmi. Tartotta magát a szavához és fáradhatatlanul vásárolta, majd eladta a Bitcoinokat és a 10 dolláros és testvérei is odavesztek.

Végül amikor az év végeztével közösen átnézték a számokat kiderült, hogy 299 alkalommal a gazda kénytelen volt veszteséggel vagy nyereség nélkül eladni a kriptovalutát, de persze sok esetben szerencsés volt. A konok gazdának 74 napi 100 dollárra volt szüksége maximálisan ahhoz, hogy véghez vigye tervét.

A gazda összesen végül 3516 dollár nyereséggel zárta az éves próbatételt.

A konok gazda barátja, nagyon dühös volt, amiért ilyen rútul rászedték. 

Ez a mese is tovább tartott volna, ha az év le nem telt volna.

Aki nem hiszi, számoljon itt utána! :)

A konok gazda története számokban itt tekinthető meg, de bárki megnézheti, hogy mi lett volna ha, ő is folytatólagosan naponta vagy akár hetente fektette volna be a pénzét.

calculator.profitmanager.io

Írta: Pataki Gábor - CoinBroker & Profit Manager alapítója


(1.) Tőkevédelmi stoploss megbízás, amely egy %-os követésű csúszó stop-loss eladási megbízás, melynek eladási szintje nem csúszik a vételi szint fölé

(2.) Nyereséget biztosító jövőben aktiválódó csúszó stoploss eladási megbízást használ