Lehetséges-e a Bitcoin globális szabályozása?

2018.01.17

Egyre inkább aggasztó hírek érkeznek Dél-Koreából és Kínából a Bitcoin tiltásával és korlátozásával kapcsolatosan, mindeközben a német Bundesbank egyik igazgatósági tagja globális szabályozásra szólít fel. 

Joachim Wuermeling véleménye szerint bármely, a kriptovaluták szabályozására irányuló törekvés nemzetközi összefogást kíván.

"A virtuális valuták hatékony szabályozása a lehető legnagyobb nemzetközi együttműködés keretében érhető el, mivel az egyes nemzetek kezében lévő eszközök korlátozottak." 

Két teljesen különböző megközelítése létezik a kriptovalutáknak, elfogadásuk és támogatottságuk változatos képet mutat országonként.

Japán például az egyik legelkötelezettebb támogatója a digitalis valuták piacának, ezzel szemben Kína az egyik éllovasa a Bitcoin elleni harcnak. Először betiltotta az ICO projekteket, majd következett a tőzsdei tiltás szeptemberben. A kínai kormányzat mindössze annyit ért el ezzel a lépéssel, hogy a kriptokereskedők áttették tevékenységüket Japánba, esetleg Dél-Koreába.

Nehéz közös nevezőt találni az egyes nemzetek szabályozásában, főleg ha azok egymástól teljesen eltérő irányt képviselnek.

A szabályozás szükségessége továbbra sem kérdés, a kivitelezés már annál inkább.

Cal Evans - egy, a témában szakértő ügyvéd - a következőket mondta:

"A kriptovalutapiac növekedésével számos komoly szabályozási problémát kell leküzdeni nemzetközi szinten. A szabályozási elvek sokfélék lehetnek abban a tekintetben, hogy mely országról van szó. Viszont az újra meg újra felmerülő probléma nem más, mint a pénzmosás."

Steve Keen - közgazdász professzor a londoni Kingston Egyetemen - hasonló megállapítást tett:

"Egy olyan rendszer - ahol akár bűncselekmények is megtörténhetnek - nem maradhat szabályozás nélkül. Ez lehet az egyedüli járható út a jövőben."

További információ: cointelegraph.com


Ha szeretnél többet tudni az ICO-król vagy meg szeretnéd tanulni, hogyan tudsz vásárolni, akkor gyere el február 1-jén tartandó Workshopomra, amit az A38 Hajón tartok. Jegyet az A38 Hajó weboldalán tudsz venni.

Maximum létszám 50 fő.

Híreinket a Facebook oldalunkon követheted nyomon, amelyhez már 1900-an csatlakoztak.