Jelentősen visszaesett az ICO jegyzési kedv

2018.09.19

Az ICOData.io által közzétett adatok szerint csaknem kétharmadával csökkentek az ICO befektetések az év első 4 hónapjában.

A nyilvánosságra hozott számadatok azt mutatják, hogy az ICO befektetések nagysága 1,423 milliárd dollárról 533 millió dollárra esett vissza 2018. január-április között.


Az ICO nem más, mint egy, a startup cégek által előszeretettel alkalmazott finanszírozási forma, melynek során a cégek saját tokent bocsátanak ki. A befektetők megvásárolhatják a tokent, mely tőzsdére kerülése esetén kereskedhető, a projekt elindulásával pedig különféle jogokat biztosít a tulajdonosa számára.

Természetesen vannak kétkedők, mégis a cégek sokszor úgy gyűjtenek dollármilliókat, hogy közben még egy működő prototípust sem tudnak bemutatni vagy a termék még csak ötlet szinten létezik.

A kritikusok azzal érvelnek, hogy a viszonylag alacsony kibocsátott mennyiség miatt ezek a coin-ok a tőzsdén könnyedén manipulálhatók a tulajdonosok és a korai befektetők kedve szerint.

Vitalik Buterin - az Ethereum alapítója - idén januárban bemutatta az ICO továbbfejlesztett változatát a DAICO-t, mely a szavazati jogoknak köszönhetően nagyobb befolyást biztosít a befektetőknek vagy például fokozatosan teszi elérhetővé a gyűjtött tőkét a vállalkozások számára. Egyelőre nagyon kevés cég választotta a DAICO-t az ICO helyett. 


További információ: crowdfundinsider.com


Kriptoakademia összefoglalta a nyerő ICO-kat is

Top3 + 1-et elráuljuk:

  1. Ethereum, megtérülés: 59.552 %, 1 befektetett dollár most 245 dollárt érne
  2. Spectrecoin, 24400%, 245 USD
  3. Stratis, 19371%, 194 USD
  4. NEO, 11676%, 117 USD

Ha a többire is kiváncsiak vagytok látogassatok el a Kriptoakademia.com oldalra, ahol minőségi, objektív híreket olvashattok nap mint nap


Híreinket a Facebook oldalunkon követheted nyomon, amelyhez már 2500-an csatlakoztak. Ha még több információt szeretnél hallani a témában, iratkozz fel hírlevelünkre.

A cikket támogatta a Stop-Loss Manager, amely 7 stop-loss-t képes kezelni a Binance és a Bitstamp tőzsdéken egy felületen.