Helyzetjelentés: A kriptovaluták elfogadottságáról

2018.07.10

A Bitcoin és a kriptovaluták jelentős támogatást kaptak az Imperial College London részéről, ahol elmondták, hogy a digitális valuták legfontosabb küldetése széles körű elfogadtatása. 

A megjelent tanulmány szerint a Bitcoin és a kriptovaluták elérik céljukat, általánosan elfogadottá válnak a következő évtizedben és bárki használhatja majd termékek és szolgáltatások vásárlására.

Ismertségük növekedése, valamint a kereskedelembe történő támogatás fellendítheti a kriptovaluták árfolyamát, melyről sokan egyelőre úgy gondolják, hogy kevésbé kidolgozott és nem tudja kezelni a tömeges fizetéseket a hagyományos fizetési rendszerekhez képest.

Kriptoakadémia tegnapi cikkében írt a kriptovaluták éppen aktuális elfogadásának alakulásáról.

"Szkepticizmus veszi körül a kriptovalutákat és azt, hogy hogyan is válhatnának mindennapos fizetési rendszerré, amit bárki használhat. Ebben a felmérésben bemutatjuk, hogy a kriptovaluták már eddig is jelentős eredményeket értek el, hogy teljesítsék a feltételeket, melyek ahhoz szükségesek, hogy széles körben is elfogadott fizetési móddá váljanak." - William Knottenbel professzor - Imperial College

A kriptovaluták a három alapkövetelmény egyikét máris teljesítették, azaz alkalmasak arra, hogy vagyontárgyat testesítsenek meg.

A három alapkövetelmény, mely a széles körű elfogadáshoz szükséges:

  • vagyontárgyat testesít meg,
  • csereeszközként is funkcionál,
  • elszámolási egység egyben.

A további két követelmény teljesítése a kriptovaluták további fejlődését kívánja olyan területek tekintetében, mint a skálázhatóság, design és szabályozás.

"Az első e-mailt 1971-ben küldték el, de mégis három évtizedre volt szüksége a technológiának, hogy mindennapossá és felhasználóbaráttá váljon" - mondta az eToro igazgatója - Iqbal Gandham.

"Az első Bitcoin tranzakció 8 éve történt, mostanában tapasztaljuk azt, hogy kezd megfelelni a mindennapos használathoz szükséges követelményeknek. Az elfogadottság mértékének alapján úgy gondoljuk, hogy körülbelül egy évtized szükséges a széles körű elterjedéshez. Természetesen vannak akadályok, de ezek már nem leküzdhetetlenek."

További információ: forbes.com


Híreinket a Facebook oldalunkon követheted nyomon, amelyhez már 2500-an csatlakoztak. Ha még több információt szeretnél hallani a témában, iratkozz fel hírlevelünkre.

Kövesd a híreket Twitter csatornánkon is!