Decentralizált videó megfigyelés a bűncselekmények megelőzésére

2018.03.19

Az új platform célja, hogy "okos" kamerákat hozzanak létre, fokozott arcfelismerő-, tárgyfelismerő funkcióval és valós idejű analízissel. Csak az USÁ-ban a videó megfigyelők piacát körülbelül 75 milliárd dollárra saccolják 2022-re. A valóságban ezek a kamerák nem tudják megakadályozni a bűncselekményeket valós időben, de ez most megváltozni látszik a Faceter nevű vállalatnak köszönhetően.

A Faceter állítása szerint termékük az első decentralizált megfigyelőrendszer a fogyasztók számára. Céljuk, okos megfigyelőrendszer létrehozása komputertechnológia felhasználásával, mely jelenleg is rendelkezésre áll és megfizethető, mindezt a blockchain segítségével. Az arc-, és tárgyfelismerés kombinációjának köszönhetően a platform képes lesz bizonyos szituációkat valós időben értelmezni és ennek megfelelően reagálni. A lehetséges fenyegetés felismerése még a bűncselekmény bekövetkezte előtt, hatékony módszer lehet a megelőzésben, ehhez pedig a mesterséges intelligenciát hívják segítségül.


ICO és jövőbeni tervek

Az ICO jelenleg is folyamatban van, a cég közlése szerint az első 20 másodpercben 10 milliót sikerült összegyűjteni, mely hűen tükrözi a projekt iránti hatalmas érdeklődést. Eddig majdnem 270 millió FACE token talált gazdára.

Aki szívesen beszállna a projektbe, az még 10 napig megteheti itt.

Első tőzsdei bevezetése április 9-re várható, majd ezt még továbbiak követik. A Faceter elindítását és a nagyközönséghez való eljuttatását 2018 végére tervezik, akárcsak a további fejlesztéseket. 


További információ: cointelegraph.com


Híreinket a Facebook oldalunkon követheted nyomon, amelyhez már 2400-an csatlakoztak. Ha még több információt szeretnél hallani a témában, iratkozz fel hírlevelünkre.

Kövesd a híreket Twitter csatornánkon is!