DASH az App Store-ban
A Dash ára elszállt miután az App Store-ban elfogadták használatát
A teljes piaci palettát tekintve a Dash jelenleg a hetedik legnagyobb digitális valuta a világon, a bejelentés óta értéke folyamatosan nő.
Az Apple a korábbi elutasítás ellenére 2017. júliusában hivatalosan is engedélyezte a Dash bevezetését az App Store-ban.
Ryan Taylor - a Dash vezérigazgatója - szerint az elfogadás annak köszönhető, hogy felismerték az egyre növekvő keresletet és a Dash fontosságát.
" A felhasználók magabiztosan használhatják a Dash pénztárcákat, melyek támogatottak és biztonságosak. Az Apple hajlandóságot mutatott, hogy az arra érdemes digitális valuták használatát engedélyezze platformján, de ez hihetetlen mértékű szorgalmat igényel. Nagyon boldogok vagyunk, hogy úgy határoztak, hogy a Dash megéri a szükséges erőfeszítéseket és nyilvánvalóan elégedettek vagyunk a végeredménnyel. " - mondta Taylor.
Taylor beszélt a fellebbezési eljárásról is, ami kifejezetten hosszú volt. A Dash csapata hitt a cég üzleti modelljében, ezért úgy döntött, hogy fellebbezéssel él a korábbi elutasítás miatt, amit az Apple felülvizsgált.
Kriptovaluták az App Store-ban
Az Apple mára 10 kriptovaluta használatát engedélyezte az App Store-ban. A Dash-en kívül, az alábbi digitális kriptovaluták elfogadottak:
- Ethereum
- Bitcoin
- Steem
- Litecoin
- Lisk
- Ripple
- Dogecoin
- DAO
- Digicash
Most, hogy a Dash IOS pénztárca elérhető az AppStore-ban, a Dash csapata úgy tervezi, hogy még többet fektet be az IOS applikációba, hogy további funkciókat és fejlesztéseket adjon hozzá.
Ha követni szeretnéd az eseményeket iratkozz fel a Facebookon Kriptovaluták oldalunkra.