Azonnali fizetés? Egy hét és nem álom többé!
2020. március 2-án, kevesebb, mint egy hét múlva Magyarországon is elérhető lesz az azonnali fizetés. Ebben a cikkben azt fogjuk megnézni, hogy ez mit is jelent pontosan, illetve milyen hatással lesz ez az új funkció az online bitcoin vásárlásra.
Csak forintban, magyar bankok között
Fontos leszögezni, hogy az azonnali fizetés lehetősége csak a 10 millió forint alatti belföldi forintátutalásokra lesz elérhető. Ez azért szuper, mert az év 365 napján, a nap 24 órájában 5 másodperc alatt teljesülnek majd az elektronikus úton indított belföldi forintátutalások.
A SEPA utalások gyorsasága viszont nem változik, így az EUR utalásoknál továbbra is a több napos átfutási idővel kell majd számolni.
Tudom majd, hogy sikeres volt-e az utalásom
Az azonnali fizetés nagy előnye lesz az is, hogy míg eddig egyes tranzakciók megjelenéséhez napokat kellett frissítgetni a netbankot, addig az új rendszerrel a tranzakció azonnal megjelenik majd a számlatörténetünkben, amennyiben az sikeres volt (de legalábbis mindenképp kapunk majd róla valamiféle értesítést). Amennyiben sikertelenül ment volna végbe az azonnali fizetés, arról is tájékoztatnak majd üzenetben, értesítésben, de előfordulhat, hogy ez bankonként eltér majd.
Ismerd meg az összes fontos részletet a CoinCash Bitcoin Blogján.