Az Amerikai Nemzetbiztonság figyeli a Bitcoin használókat
Az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) figyelemmel kíséri a Bitcoin blockchain-t a felhasználók azonosítása céljából.
Az Intercept nevű média outlet olyan titkosított dokumentumhoz jutott hozzá az amerikai Edward Snowden jóvoltából, mely azt jelzi, hogy a Bitcoin követése továbbra is kiemelt jelentőséggel bír az ügynökségnél.

A dokumentum ennél tovább is megy, az NSA tervezet szerint nemcsak figyelik a Bitcoin blockchain-t, hanem aktívan analizálják a forgalmat és olyan szoftvereket használnak, melyek célja a felhasználói álnevek felderítése, személyazonosságok összekapcsolása. A kiszivárogtatott dokumentum utal arra, hogy olyan személyes információkat is gyűjt az ügynökség, mint például a felhasználók jelszava, internet tevékenysége, eszközazonosítók.
A riport szerint az NSA egy OAKSTAR nevű program segítségével már 2013 óta figyelemmel követi a Bitcoin használók internet tevékenységét. A legfrissebb újítás - a MONEYROCKET - segítségével pedig még ennél is közelebb jutottak ahhoz, hogy azonosítsák a felhasználókat, ugyanis ez az alprogram lehetővé teszi a Bitcoin-t küldők és fogadók lekövetését.
A dokumentumok azzal egyidőben szivárogtak ki, hogy az amerikai kormányzat aggodalmait fogalmazta meg a kriptovaluták terrorizmusban és pénzmosásban betöltött szerepéről.
További információ: www.coindesk.com
2018. május 17-én 17 órakor veszi kezdetét a Stop-Loss Manager®, egy vadiúj tőzsdei árfolyam figyelő platform hazai premierje."Segít, hogy játékban maradj!"
Vedd meg jegyedet elővételben az A38.hu oldalán
Híreinket a Facebook oldalunkon követheted nyomon, amelyhez már 2400-an csatlakoztak. Ha még több információt szeretnél hallani a témában, iratkozz fel hírlevelünkre.