1950 óta a leghosszabb fellendülésnek lett vége

2020.06.13

 Az USA gazdasága most már egyértelmű, hogy recesszióba került. A tőzsdék mozgása több mint megdöbbentő és irracionális. A FED legutóbbi nyilatkozata kijózanította a befektetőket és csütörtökön 5% csökkenés majd pénteken 1,3%-os növekedéssel ingadoztak az amerikai tőzsdeindexek. Pénznyomtatás folyamatos, a monetáris eszköztár kifogyóban van. Közgazdászként ki kell mondja, hogy hiperinflációs veszély közeleg. - Pataki Gábor a CoinBroker.hu & a ProfitManager.io alapítója

Dr. Varga Gusztáv közgazdás barátom ismételten klaviatúrát ragadt és összegezte az 1950 óta a leghosszabb fellendülési szakasz végének eseményeit, következményeit. 

Dr. Varga Gusztáv közgazdász írása:

"A közelmúltban sok rossz hír érkezett: Sok gazdaság recesszióban, a koronavírus világjárvány Európában javul, minden más kontinensen súlyosbodik, az elmúlt közel 30 év legnagyobb tüntetései zajlanak az amerikai utcákon, és - ha elfelejtkeztünk volna az éghajlat-változásról -, a légköri szén-dioxid szintje folyamatosan emelkedik . Tehát természetesen a tőzsde éppen a történelem legnagyobb 50 napos rallyjában zakatolt, magával húzva a fejlett világ összes tőzsdéjét, a magyart is.
A tőzsde azonban nem a gazdaság, inkább a gazdag emberek érzelmeinek grafikonja. De felmerül a kérdés: Miért érzik magukat a gazdag emberek optimistának a körülmények ellenére, és mit jelent ez a gazdaság működésében?

A befektetők egyáltalán nem érzik sokkolónak a helyzetet, mert a tőzsde természetéből adódóan erkölcstelen. Nem méri, és nem is képes mérni az ország egészségét - sem politikai, sem társadalmi vagy akár gazdasági szempontból sem. Inkább egyedüli funkciója, hogy gyorsan, pontosan és érzelmileg fogalmazza meg a befektetők konszenzusos véleményét a nyilvánosan forgalmazott társaságok egészségéről és kilátásairól. Ez is hasznos, mert a piac ritkán volt képes bármi mást is kimutatni.
Kényelmetlen nézni a Wall Street partit, miközben a Main Street könnygáztengerré alakul, a piac azonban, mint mindig, egyetlen dolog miatti aggodalomra koncentrál: a profit. Ez valószínűleg visszataszító lehet a mély és széles körű emberi szenvedés pillanatában, de évszázadok óta következetes
.
De hogyan profitálhatnak a befektetők, ha ilyen magas a munkanélküliség?
Amikor a koronavírus márciusban belegyalogolt a gazdaságba, a Federal Reserve és minden nagyobb jegybank kijelentette, hogy megtesz minden tőle telhetőt a pénzügyi piacok stabilizálása érdekében. A márciusban óriási segélycsomagok indultak a vállalati hitelek szétosztása érdekében. Úgy tűnik, hogy a piac gyorsabban épül vissza, mint az országok többi része, ami legalább részben a szabad pénzeszközöknek köszönhető.
A csúcson levő öt technológiai vállalat- a Microsoft, az Apple, az Amazon, az Alphabet (a Google anyavállalata) és a Facebook - együttesen alkotják az S. & P 500 index 20% -át, és mindannyian jelentős nyereséget értek el- éppen a vírusfertőzés miatt. A versengő részvényárak tükrözik a befektetők bizalmát a jövőbeni nyereségben is. Annak ellenére, hogy a piac nagy része jelenleg elkülönül a gazdasági valóságtól, a befektetők arra fogadnak, hogy a válság legsúlyosabb szakasza véget ért, hogy hamarosan oltóanyag érkezik, így a gazdasági tevékenység és a foglalkoztatás gyorsan visszatér a pandémiát megelőző szintre. Az optimista szellemben a vállalati jövedelemre vonatkozó várakozások továbbra is magasak, így a versengő befektetők attól tartanak, hogy lemaradnak a vártnál gyorsabb fellendüléstől.

Lehet, hogy ez a vihar tökéletes tőzsdei környezet?

Valójában a befektetők becsapják magukat. Jelenleg szinte minden ember vakon bízik a koronavírus elleni oltás vagy legalább a gyógykezelés kifejlesztésben. A piac az érzelmek mélységét a vad árfolyam-ingadozásokban tükrözi, kiemelten a vakcina fejlesztéssel kapcsolatos hírek nyomán..
Maga a vihar tökéletes befektetési környezet, ha az emberek milliói otthon ragadnak. Miközben többségük gazdaságilag nagy kárt szenved, másoknak kiegészítő készpénzük van, ami fickándozik bankszámláikon - az emberek játszanak - mindenhol bővül a brókercégek ügyfélszámláinak száma (az USÁ-ban 780 000 számla nyílt a válság alatt).

Piaci fel, munkavállalók le

A tőzsde valójában egy olyan játék, amelyben az emberek többsége nem tud jelentősen részt venni. Ők manapság, a négyhónapos szakadatlan válságjelek között a piac falain kívül állnak, mialatt belülről kihallatszik a hangos növekedés zaja. Kétségtelen, hogy ez egy furcsa látvány, amit nem szabad csupán a gazdaság hamis tükrének tekinteni. Inkább a tulajdonosok és a dolgozók között rejlő szerkezeti feszültség bizonyítéka.
A megfigyelőket nem azért sokkolta a piac gondtalansága, mert félreértik a piac működését, hanem azért, mert úgy látják, hogy ez a társadalom működésének tünete. Ez a társadalom éppen az egyenlőtlenség önerősítő ciklusán keresztül működik.

A világ népességének leggazdagabb 11% -a világ vagyonának több mint 80% -át birtokolja. Amikor a tőzsde felgyorsul, a nyereség túlnyomórészt a leggazdagabb befektetőkhöz kerül, akiknek ez a nyeresége visszakerül a tőzsdékre.


A hosszútávú kamatok igen alacsonyak, nem érdemes pénzt hitelezni, ehelyett a tőke az eszközökbe áramlik: a részvényárak felmennek, a gazdagok még mindig több vagyonhoz jutnak, és a ciklus megismétlődik.
A Covid-19 vírustámadás óriási terhet jelent a dolgozó és a középosztályú embereknek, miközben az eszköztulajdonosok ezt kevésbé szenvedik meg.
A fentiek saját véleményemet tükrözik, és nem alkalmasak arra, hogy bárkit befektetésre vagy más pénzügyi lépésre ösztönözzön, csupán információkat tartalmaz - magánvéleményként.

Az ábrán az USA GDP alakulása látható feltüntetve a növekedést mutató hónapok hosszát. ilyen hosszú fellendülés (128 hónap) korábban soha nem volt.


Több mint 25 év tőzsdei befektetés és stressz után sikerült megalkotni egy kereskedési módszertant és egy a kriptovaluta kereskedést támogató rendszert a Profit Manager-t mellyel kényelmesen és stresszmentesen tudjuk kezelni befektetéseinket. Próbáld ki demo számlával vagy akár a Binance tőzsdén vezetett számládhoz kapcsolva. 

Ha tesztelni szeretnéd módszertanunkat a Calculator.ProfitManager.io oldalon megteheted. Íme egy példa, hogy mi történt vona ha 5000 USD-t 1000 dollár egységekben napi rendszerességgel próbáltunk volna befektetni az elmúlt egy évben. 10% tőkekockáztatot vállalva és 50% elvárt eredménynél követve az eddig elért eredményt a megszerzett haszon 20%-át kockázatva. 

Íme az eredmény részletei

Próbáld ki demo üzemmódban ProfitManager.io