1 millió dollárt is érhet a Bitcoin

2020.11.03

Raoul Pal befektető szerint a Bitcoin az eddigi legjobb befektetés, amivel valaha is találkozott és tartalékeszközként is kiválóan megállja a helyét.

Az hogy a központi bankok egyre inkább közelednek a kriptovalutákhoz az egyik legnagyobb lépés egész karrierje során. Úgy tűnik, hogy a döntéshozók már nem akarják teljesen letiltani a kriptókat, sőt saját digitális valutákat akarnak kibocsátani. Eljött az a pont, amikor el kellett fogadniuk, hogy a technológia már széles körben elterjedt és nem sokat tudnak tenni ellene. A kriptovaluták folyamatos volatilitása és a felmerülő csalások ellenére kijelenthető, hogy a Bitcoin és a kriptovaluták nem fognak eltűnni.

A Bitcoin egy népszerű digitális valuta, mely széles körben elterjedt és elfogadott, legyen szó bankokról, üzletekről, piacokról vagy egyéb szolgáltatásokról. Jelenlegi árfolyama 13547 dollár, de Pal jóslata szerint ez akár a millió dolláros álomhatárt is elérheti, ami igencsak megdobná az egész kriptovaluta piac értékét, akár még az aranyat is lekörözve.

Tavaly a Bitcoin árfolyama több mint 47%-ot emelkedett, az elmúlt hónapban pedig 28%-ot. Jelenlegi tőkekapitalizációja 250 milliárd dollár. Amikor eléri az 500 milliárd dollárt vagy még annál is többet, onnantól kezdve még több pénzt fog magába szívni, magához vonzva az intézményi befektetőket.

Mindeközben a fiat piacot a folyamatos pénznyomtatással próbálják majd fenntartani, nemcsak az USÁ-ban, hanem gyakorlatilag a világ összes országában. Ez a fiat valuták valós értékének csökkenését eredményezi, míg a kirptók és az arany felfelé menetelnek. 


További információ: www.portfolio.hu  yahoo.com