A Google alapító - Sergey Brin - is Ethereumot bányászik
A világ egyik leggazdagabb embere, - akinek nettó vagyona körülbelül 52 milliárd dollár - Ethereumot bányászik, derült ki a jelenleg is zajló Blockchain Summit rendezvényen.
A Google társalapító - Sergey Bin - elmondta a rendezvényen, hogy jelenleg Etheremot bányászik 10 éves fiával együtt. Hogy konkrétan mihez kezdenek vele az nem derült ki, de az igen, hogy szerinte egészen elképesztő.
Utolsó pillanatban derült ki, hogy Brin részt vesz a konferencián, ezzel pedig minden idők leghíresebb és legbefolyásosabb vendége, aki valaha is megjelent egy kripto eseményen.
Tehát azt tudjuk, hogy rendelkezik kriptovalutával, konkrétan Ethereummal. Feltételezzük, hogy még használta is egy DApp fejlesztése során, legalábbis erre utal az a levele, melyben arról ír, hogy jelenleg egy technológiai forradalom közepén vagyunk és az Ethereum része ennek:
"Minden hónapban fantasztikus új applikációk és technológiák jelennek meg. Ebben a tekintetben a technológia újjászületését éljük, ez egy nagyon izgalmas időszak, melyben az applikációk életünk minden területén megjelennek."
Mindeközben Vitalik Buterin - Ethereum alapító - Eric Schmidttel (Google) találkozott. Csak találgathatunk, hogy mi volt a téma, talán a hirdetések tokenizálása, bár ezzel kapcsolatban még nem érkezett hír.
Másrészt a Facebook viszont nyilvánvalóan saját kriptovaluta indítását tervezi. A Reddit társalapító - Alexis Ohanian - egy blockchain vállalatokkal foglalkozó kockázati tőkealapra fókuszál.
Chris Dixon angyal befektető pedig azt vallja, hogy
"az iPhone óta nem hallott ekkora felhajtást, mint ami most az Ethereum körül folyik."
Mindezek arra engednek következtetni az egész Szilícium-völgyet elérte a kriptománia és ezen belül is leginkább az Ethereum szerzett elismertséget.
További információ: www.trustnodes.com
Híreinket a Facebook oldalunkon követheted nyomon, amelyhez már 2500-an csatlakoztak. Ha még több információt szeretnél hallani a témában, iratkozz fel hírlevelünkre.