A Cardano tovább fejlődik

2021.02.08

A Cardano egyre nagyobb népszerűségnek örvend, a kriptovaluta piac egyik nagy nyertese 2020-ban, az ADA hihetetlen növekedést ért el az elmúlt egy év során. Míg tavaly ilyenkor az árfolyam 0,0609 dollár volt, jelenleg 0,6917 dolláron kereskedhető, mely több mint tízszeres növekedést jelent.

A Cardano fejlesztése egy előre meghatározott ütemterv szerint halad, gondosan szakaszokra bontva. Minden egyes szakasz egy terv vagy fejlesztés megvalósulását jelenti. A technológia már túl van a Byron szakaszán, és a most végrehajtott Mary (Shelley) hard forknak köszönhetően egyre inkább közelebb kerülhet a Goguen érához. Jelentős frissítés, mely lehetőségek tárházát nyitja meg, mind a Cardano közössége, mind azon vállalkozások és intézmények számára, melyek a blockchaint használják.

Míg más platformok esetén a hard fork némileg negatívan hatott, addig a Cardano esetében nincs szükség a hálózat újraindítására, és a szolgáltatásban sem okozott fennakadást. A teszt időszakot követően február végétől a felhasználók számára is elérhetővé válnak az új funkciók. A frissítésnek köszönhetően egyre közelebb került annak a célnak a megvalósulásához, hogy egy decentralizált többfunkciós, okosszerződéseket használó platformmá váljon, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy saját tokenüket kibocsássák és terjesszék a Cardano blockchainen.

Ez azt jelenti, hogy az összes token egyenlően támogatott és ugyanúgy működik, mint a Cardano saját kriptovalutája, az ADA. Létrehozhatók és megsemmisíthetők, az egyedüli különbség az lesz, hogy csak az ADA használható szolgáltatási díjak, jutalom vagy letét fizetésére. Mindez jobb skálázhatóságot eredményez, egyben a tranzakciós díjak csökkenését is, mely főleg a DeFi (decentralizált pénzügy) esetén válhat előnyössé.

Charles Hoskinson - a Cardano alapítója - szerint sokszor utalnak a platformra, mint "Ethereum gyilkosra", ő mégis az alábbi véleményt fogalmazta meg:

"Nincs szükség arra, hogy körbe járkáljak és azt hangoztassam, hogy le fogjuk győzni az Ethereumot. Csak hagyom, hogy mindenki tegye a dolgát és bizonyítsa, hogy igen is elég nagyok vagyunk, nagyszerű stratégiát dolgoztunk ki."

A Goguen érára való áttérés biztosítani fogja a fejlesztők számára, hogy teljesen kihasználják a Cardano okosszerződések és a tokenizáció nyújtotta előnyöket, létrehozva egy teljesen új ökoszisztémát tudományos elvek és a skálázhatóság alapján.


További információk: www.blockonomi.com