Magyarországon terjeszkedik a ModulTrade

2018.12.06

A londoni bejegyzésű ModulTrade Ltd története a bostoni MIT egyetem Fintech kurzusáig nyúlik vissza, ugyanis itt találkoztak a cég társalapítói és kezdtek a projekten dolgozni, akkor még akadémiai környezetben. A tanfolyam végeztével sem állt meg a munka, és a főként banki és kereskedelmi háttérrel rendelkező alapítók még nagyobb lendülettel folytatták a projektet. Mindennek még két éve sincsen, ám azóta már sikerült messzire jutni.

Januárban sikeresen zárult a cég token kibocsátása, mely során MTRc utility tokenek kerültek forgalomba. Pár hónapra rá pedig, ellentétben sok ICO projekttel, már működő termékekkel jelentek meg a piacon.A ModulTrade projekt célja, hogy a kevésbé hatékony és igen költséges nemzetközi kereskedelmet segítő banki szolgáltatásokra a modern kor technológiai lehetőségeit felhasználva nyújtsanak jóval olcsóbb és mindenki számára hozzáférhető megoldásokat. Elég itt például az akkreditívre (Letter of Credit) gondolni, mely még manapság is igen körülményes és drága eszköz, és amelyhez nem is fér hozzá minden közepes és kisméretű vállalat. A ModulTrade projekt keretében egy P2P, B2C és főként B2B kereskedelmi ökoszisztéma létrehozása a cél. Ennek megvalósításához Ethereum-rendszeren működő, smart contract alapú megoldásokat kínálnak a felhasználóknak. A cél, hogy a biztonságos nemzetközi kereskedelem mindenki számára elérhető legyen, a mainál jóval kedvezőbb költségek mellett. A ModulTrade ökoszisztéma három alappillére: 

  • a saját utility token, vagyis az MTRc;
  • a saját pénztárca alkalmazás, az MT Wallet;
  • valamint az MT Market, mely egy saját fejlesztésű piactér.

Az MTRc token az infrastruktúrához való hozzáféréshez szükséges, ugyanis az ügyletek utáni jutalékot ebben kell megfizetni. De az ether mellett MTRc-ben is van lehetőség termékeket vásárolni a platformon.

Az MT Market az a piactér, ahol a vevők és az eladók találkoznak, és amikor vásárlásra kerül sor, akkor ezen keresztül történik a smart contractok létrehozása és a kriptopénz elutalása ezekbe az okosszerződésekbe. Ilyenkor a smart contract gyakorlatilag egy escrow számlaként viselkedik, mely garantálja mind az eladónak, mind a vevőnek, hogy a pénz akkor kerül az eladóhoz, amikor a termék leszállításra került, ekkor viszont biztosan. Eddig ezt a bizalmi szerepet a két kereskedő fél között a bankok töltötték be, és ezért igen jelentős díjat számoltak fel. A blockchain technológia segítségével viszont nincs szükség ezekre a köztes szereplőkre, a rendszer biztosítja a bizalmat.

Az MT Wallet alapjaiban van integrálva az MT Marketbe, így válik egészen könnyűvé a kriptovaluta alapú globális kereskedés. Az ökoszisztéma alapjainak kifejlesztését követően a cég most a növekedésre koncentrál. Ennek keretében a magyar piac is a kiemelt célpontok között szerepel.

A napokban indul az MT Trade Network Program, melynek keretében lehetőség nyílik csatlakozni a projekthez. A programban résztvevők az MT Trade Agentek, akik aktívan segítik a növekedést, és képviselői, valamint hirdetői a ModulTrade projektnek.

A programhoz való csatlakozáshoz korlátozott ideig lesz lehetőség, ez kifejezetten az induló fázisra lett kialakítva. Természetesen üzleti kapcsolatot jelent az MT Trade Agent státusz, így egy igen vonzó díjazási struktúra tartozik hozzá.

Ha szeretnéd kipróbálni az MT Wallet vagy az MT Market szolgáltatásokat, akkor ezen a linken keresztül tudtok regisztrálni.

Ha a program felkeltette az érdeklődésedet, és szeretnél többet megtudni róla, lépj kapcsolatba a ModulTrade helyi képviseletével az alábbi címen: tradeagentsHU@modultrade.com


Híreinket a Facebook oldalunkon követheted nyomon, amelyhez már 2500-an csatlakoztak. Ha még több információt szeretnél hallani a témában, iratkozz fel hírlevelünkre.

A cikket támogatta a Stop-Loss Manager, amely 7 stop-loss-t képes kezelni a Binance és a Bitstamp tőzsdéken egy felületen.