Initiative Q esetében is azt látjuk, amit szeretnénk

2018.10.31

Az Initiative Q a holnap fizetési hálózata címen hirdeti magát, azonban fontos megemlíteni, hogy még nincs szó még blokkláncról sem. Egy nagyon okos módszerrel csinál magának népszerűséget, ingyen szétosztja a jövőben kibocsátandó coinok jelentős részét a korai felhasználók között, akik már tulajdonosi szemlélettel fogják képviselni a közös ügyet. Ha sikerrel járnak, és sokakkal sikerül megismertetni, és a kereslet nagyobb lesz mint a kínálat, akkor növekedni fog az értéke. Szögezzük le, hogy az Initiative Q értéke most - még? - biztosan nulla.

A pénz értéke a bizalmon és a kollektív hiten, jövőképen alapul. Ezt nagyon sok esetben láthattuk már, akár a zárt körben kibocsátott Cardano, vagy az airdrop jelleggel szétosztott Ontology esetében is. A Cardano árfolyama 2017. novemberében 0,03 USD volt, majd két hónappal később 1,2 USD is ért. Voltak akik megvásárolták, ma sajnos ismét 0,07 USD környékén mozog, ami a tőzsdei bevezetési értékhez mérten még mindig irigylésre méltó hozamnak mondható.


Ha még nem regisztráltál és szeretnéd kipróbálni, akkor az alábbi link valamelyikén még megteheted:

Regisztrációhoz kattints az 1. linkre

Regisztrációhoz kattints a 2. linkre 


Az Ontology esete még érdekesebb. A NEO blokkláncon indult tokenről beszélünk, komoly fejlesztő csapat áll mögötte. 2018. január 8-án zárult, az ONT tokeneket minden NEO tulajdonos is megkapta airdrop formájában, melynek eredményeképpen 20 millió ONT token került szétosztásra a közösség tagjai között. Illetve az is kiderült, hogy aki regisztrált az Ontology hírlevélre, azokat további 1000 tokennel ajándékozta meg a projekt. 

Jelenleg 207 millió token van forgalomban, azaz a kezdetben szétosztogatott mennyiség több mint tízszerese, az árfolyama mégis 1,63 USD, ami 338 millió USD tőkeértéket jelent.

Jelen bejegyzésemben azt szeretném bemutatni és egyben bizonyítani, hogy olyannak látjuk a számokat illetve a színes jövőképet, amilyennek szeretnénk.

Szándékosan meg sem említettem, hogy a Cardano és az Ontology mögött mi a filozófia és hogy ki is állnak mögötte, mert a "számok beszéltek" maguktól is.

A Cardano egy decentralizált platform, mely az Ethereumhoz hasonlóan okosszerződésekkel (smart contract) foglalkozik, úgy is mondhatjuk, hogy az Ethereum konkurenciája. A különbség abban rejlik, hogy megoldásokat kínál a szabályozásra, a biztonságra, az irányításra és a hosszú távú tervezésre.

Elismert fejlesztők és befektetők részvételével egyedi blockchain megalkotásán dolgoznak. Egyik alapítója nem más, mint Charles Hoskinson, aki korábban az Ethereum csapatát erősítette, majd onnan csatlakozott a Cardano projekthez. Bővebben itt olvashattok róla.

Az Ontology Network egy kínai cég terméke, olyan blockchain hálózat, melynek célja, hogy megszüntesse a korlátokat a blockchain és az üzleti szektor között. Az Ontology abban alkotott kiválót, hogy olyan cégek számára is lehetővé teszi a blockchain használatát, akik korábban nem rendelkeztek ismeretekkel az elosztott hálózatok világából. Bővebben itt olvashattok róla.

Lássuk a hit természetét, főként azt, hogy mit is szeretnénk látni valójában?

Az Initive Q mintaértékű kísérlet számomra is. Van egy nagyon okosan felépített weboldal, egy csapat, aki hitelesnek tűnik. A sztori is magasztos, akár mondhatjuk tetszetősnek is, de egy biztos, divatos és főként trendi. 

Az ICO kibocsátások ideje leáldozott, nagyon sokan nem azt kapták, amire számítottak, ahogy én sem a 67 ICO-mal. Most már tudjuk, hogy a nyereséget - főként a 9200%-ot - részben vagy akár egészben realizálni kell(ett) volna! A kriptovaluták világában hatványozottan igaz, hogy az árak nem nőnek az égig. Az ICO meccs még nincs lefutva, amint lesz szabályozás és security tokeneket lehet vásárolni, a részvénykibocsátás és a tőkegyűjtés, ezen belül a startupok forradalma ismét lángra fog kapni.

De térjünk vissza mai fő témánkhoz, az Initiative Q-hoz. 

4 napja jelentettük meg első cikkünket, ami a Google találati listáján (keresési paraméter fogalomra: /"initiative q"/) a 4. előkelő helyet foglaljuk el CoinBroker.hu-n megjelent írásunkkal. 

A portfolio.hu csak ma, 4 nap után reagált az eseményre, a portfolio-tól megszokott  stílusában.

Azonban a cikk végére (elvégre az olvasottsági számokat már elérte) reálisabb hangvételre vált:

"A Q nem tűnik szándékos átverésnek, sem piramisjátéknak, bár erre csak akkor derül majd ténylegesen fény, amint lehet vele valamilyen módon kereskedni."

"A fizetési rendszer egyébként 2021 közepére indulna el, addig még vélhetően számos részlet körvonalazódhat, így korai pálcát törni a Q fölött."

Miért is jelent kockázatot az Initiative Q bárki számára?

Egy kísérletnek fogjuk fel, egy olyan kezdeményezésnek, ami valóban hatással lehet a jövő pénzügyi rendszerére. Az angolok jól ismerik a projekt szót, az iskolákban is sokat alkalmazzák a diákok. Tehát az Initiative Q egy projekt, amiben bárki részt vehet anyagi kockázatvállalás nélkül, egy név és egy e-mail cím megadásával. Cserébe kezdeti felhasználóként díjmentesen - álláspontom szerint kockázat nélkül - juthat majd Q-hoz, ahogy jutottunk mindannyian Ontology-hoz is, mivel NEO tárcánk volt vagy a Binance-on tartottuk NEO tokenjeinket. 

MLM vagy referal?

Az MLM-el kapcsolatban sok rossz tapasztalatunk van különböző étrendkiegészítők, mosogatószerek vagy akár porszívó vásárlása kapcsán. Valójában azért vagyunk mérgesek, mert úgy érezzük, hogy ránk tukmálták? Miért nem vagyunk hasonló módon mérgesek, amikor nézünk egy reklámot és például egy vezető energiaitalgyártó termékét 450-500 Ft-ért vásároljuk meg, miközben hétvégenként bambán bámuljuk a Forma 1-ben a reklámját, tudva a pilóta sztárgázsiját. Mindezt végeredményben mi fogyasztók fizetjük meg. Megszoktuk? Miért nem ítélkezünk, hogy egy fogkrém vagy energiaital kiskereskedelmi árrésének 40-60%-a reklámköltség?

Míg egy referal program (ami valójában egy egyszintű MLM) folyamatosan passzív jövedelmet biztosít számunkra életünk végéig. Ilyen a Binance is, amely 20-40%-ot juttat vissza annak, aki ajánlotta az ügyfelet. Ráadásul 0,1%-os brókerdíjból 25% kedvezményt is kap az újdonsült ügyfél, ha Binance tokennel fizeti a brókerdíjat, azaz rendelkezik Binance tokennel is.

Miért is rossz ez? Miért kockázatos? A Binance ezzel a módszerrel lett a világ legnagyobb, elismert forgalmú kereskedési platformja 1 év alatt. 

De mit is szeretnénk látni?

Magas hozamokat, számokat, vagyont, de gyorsan. Egy kriptovalutában mindez megtalálható LEHETŐSÉGKÉNT, de tőkét kockáztatni vagy vagyonunkat ebbe fektetni mégsem szabad. Ezt 2018-ban sokan a saját kárukon tanulták meg. Az Initative Q-ban is van potenciál, de amíg nem kell pénzt befektetni és csak játékosként, influencerként (hírvivőként) veszünk részt benne, addig mi a gond vele?



Híreinket a Facebook oldalunkon követheted nyomon, amelyhez már 2500-an csatlakoztak. Ha még több információt szeretnél hallani a témában, iratkozz fel hírlevelünkre.

A cikket támogatta a Stop-Loss Manager, amely 7 stop-loss-t képes kezelni a Binance és a Bitstamp tőzsdéken egy felületen.