ICON hírek

2018.08.28

Néhány altcoin meglepően jól teljesített a múlt héten, ezek közül az egyik volt az ICON, mely az elmút 6 napban 60%-ot meghaladó mértékű emelkedést produkált. Ez azért is érdekes, mert ha a két legnagyobb kriptovalutát a Bitcoint és az Ethereumot vizsgáljuk, akkor kijelenthetjük, hogy semmilyen kiemelkedő esemény nem történt.

Az ICON Dél-Korea "kedvence", úgy is szokás rá utalni, mint a koreai Ethereum. Egy olyan platform, mely lehetővé teszi a különböző blockchainek számára az egymás közötti interakciót okosszerződések segítségével. Az ICON végcélja, hogy a különböző szektorok (pl. pénzügy, biztosítás, egészségügy, oktatás, kereskedelem) számára biztosítson együttműködést egyetlen hálózaton belül.

Az ICON emelkedése egyrészt annak köszönhető, hogy a csapat bejelentette, hogy 5 millió dollárnyi értékben coin-t vásárolnak vissza. Ezzel a lépéssel pedig tovább növelik a tokenek értékét.


Az ICON Alapítvány tagja - Min Kim - elmondta:

"Az ICX újravásárlási programja nagyszerű lehetőség arra, hogy valamit visszaadjuk a közösségünk tagjai számára, ezzel együtt megerősítjük a projekt iránti elkötelezettségünket. Ezekben a bizonytalan időkben világossá akarjuk tenni, hogy érdekeink hosszú távon is megegyeznek."

Az emelkedés másik kiváltó oka, hogy az ICON Alapítvány bejelentette, hogy technológiai partnerét - az ICONLOOP-ot - kiválasztották, hogy részt vegyen egy nagyszabású, állami támogatású projektben, melynek célja a technológiai versenyképesség megerősítése a nemzetközi piacon, továbbá megoldást keres a munkanélküliség problémáinak megoldására fiatal tehetségek képzésével. A kormányzat körülbelül 100 millió dollárt szán a projektre.


Híreinket a Facebook oldalunkon követheted nyomon, amelyhez már 2500-an csatlakoztak. Ha még több információt szeretnél hallani a témában, iratkozz fel hírlevelünkre.

A cikket támogatta a Stop-Loss Manager, amely 5 stop-loss-t képes kezelni a Binance és a Bitstamp tőzsdéken egy felületen.