Blockchain használata a közösségi gazdálkodásban

2018.03.26

A közösségi gazdaság újradefiniálta, hogy a fogyasztók hogyan is jutnak hozzá egy-egy szolgáltatáshoz manapság. Az Uber talán nem birtokol gépkocsi flottákat és az Airbnb sincs birtokában azoknak az ingatlanoknak, melyeket bérlésre kínál a platformján, mégis fogyasztók millióit szolgálják ki. 

A sharing szektorban résztvevők bevételei elérhetik a 40 milliárd dollárt 2020-ra.

Bármennyire is remekül működik az ágazat, mégis vannak olyan szereplői, akik nem egészen elégedettek. Például az Uber árait nem a sofőrök, hanem egy algoritmus határozza meg. Egy MIT tanulmány szerint a sofőrök így mindössze 3,37 dolláros óránkénti profitra tesznek szert, ami kevesebb, mint a minimálbér az USA-ban. Természetesen a sofőrök nem boldogok ettől a ténytől.

Felmerül a kérdés, hogy vajon lehet-e minden szereplő részére egyformán igazságos a közösségi gazdálkodás?

Itt jön a képbe a blockchain, melyet már számtalan iparágban sikerrel használnak. Alapvető jellemzői a decentralizáció, az átláthatóság és a biztonság. A blockchain használatának előnyei számos formában megmutatkoznak mind a szolgáltatók mind az ügyfelek számára. 

Mik is ezek az előnyök?


Kripto kifizetések

A sharing economy platformoknak számtalan fizetési lehetőséget kell kínálniuk és támogatniuk, legyen az hitelkártya, digitális pénztárca vagy készpénz. Ez pedig problémát jelent. A készpénz kezelése nem éppen biztonságos, a kártyás fizetés ugyan kényelmes, de megköveteli a bizalmat a vásárló részéről, ki ne hallott volna már csalásról.

A kriptopénzek használata viszont gyorsabbá és biztonságosabbá teszi a tranzakciót. A ShareRing egy új kriptotoken, mely létrejöttének kifejezett célja a sharing szektorban való alkalmazása. Használata során a token azonnal megjelenik az adott személy számláján, a tranzakcióba nem kapcsolódik be a bank, a kifizetés pedig visszafordíthatatlan. Így elkerülhetőek lesznek a visszatérítésekből keletkező csalások. A BEE Token az Airbnb szolgáltatásával megegyező rövid távú bérbeadást kínál azzal a hatalmas különbséggel, hogy 0%-os költséget számít fel, azonban a lakások/házak bérleti díját és a kauciót is BEE tokenekben kell megfizetni, ami nagymértékben csökkentheti a potenciális felhasználók számát.


Okosszerződések

A megosztás vagy bérbeadás folyamata során az üzlet általában szerződéssel van levédve, az esetlegesen felmerülő viták tisztázására. Szerencsére a blockchain ezen a területen is tud újat mutatni számunkra.

Az okosszerződés nem feltétlenül ugyanaz, mint a papír alapú szerződés, de segít automatizálni a folyamat teljesítését. A folyamat csak akkor megy végbe, ha bizonyos feltételek teljesülnek és ezt mindkét fél igazolja. Ilyen feltétel lehet akár az ügyfelek elégedettsége is. A blockchain-nek köszönhetően ezek a feltételek láthatók és nem megváltoztathatók.


Decentralizáció

A blockchain hálózatként működik ahelyett, hogy egy különálló egység irányítaná. A platformok decentralizáltak vagyis mindenhonnan elérhetőek. A decentralizált piacterek mindenki számára egyforma lehetőségeket nyújtanak, igazságos versenyt tesznek lehetővé. A sharing economy platformok számára is hatalmas előny, hogy önállóan határozhatják meg áraikat, ajánlataikat, feltételeiket. Majd a fogyasztók eldönthetik, hogy melyek azok a feltételek, melyet elfogadhatónak és tisztességesnek tartanak. Ez pedig a versenyképes árak és a magas minőség biztosítására ösztönzik a szolgáltatókat.


Megbízhatóság, bizalom, tisztesség

Ha egy sharing platformról beszélünk, akkor elmondható, hogy maga a platform mégiscsak úgynevezett "közvetítőként" szerepel az egyenletben. A blockchain-nek köszönhetően ez is megváltozhat. A technológia valós P2P tranzakciókat biztosít, mely azt jelenti, hogy a fogyasztók közvetlenül a szolgáltatókkal kapcsolódnak össze egy külső, szabályozó testület befolyása nélkül.

A díjak csökkentésével, a folyamat automatizálásával, a kifizetések biztosításával a blockchain platformok segítenek megteremteni egy olyan közeget, melyből a sharing economy minden résztvevője profitálhat, vagyis az ágazat tovább fejleszthető, már amennyiben az okosszerződésekben így készítették elő a működési modellt.

A blockchain-nek köszönhetően létrejöhet a biztonságos, tisztességes és megbízható piac.



Híreinket a Facebook oldalunkon követheted nyomon, amelyhez már 2400-an csatlakoztak. Ha még több információt szeretnél hallani a témában, iratkozz fel hírlevelünkre.

Kövesd a híreket Twitter csatornánkon is!