Az XRP tőkekapitalizációja átlépte a 18 milliárd dollárt

2018.09.21

Az, hogy a piac hullámzik, enyhe kifejezés. Egymás után két nap telt el úgy, hogy az altcoinok kezdenek újra magukra találni. A Top 10 szinte összes tagja zöld zónában van, közülük egyértelműen kiemelkedik az XRP az elmúlt 24 órában teljesített 44,67%-os emelkedésével. Szeptember 12-e óta mintegy 8 milliárd dollárral növekedett tőkepiaci értéke.


Mivel a piac mostanában folyamatosan gyengélkedik, így az XRP szárnyalása igazán pozitív hír. Mindez annak köszönhető, hogy a Ripple - az XRP többségi tulajdonosa - bejelentette az xRapid fizetési platform elindítását. A határon túli kifizetéseket biztosító szolgáltatás bevezetése egyértelműen mérföldkő a cég történetében.

Sőt, mit több, a Ripple továbbment azzal, hogy a fejlődő gazdaságokat is támogatja az xRapid bevezetésével, olyan afrikai, ázsiai, dél-amerikai, európai országokra is ki kívánja terjeszteni szolgáltatását, ahol égető szükség van gyors, olcsó és megbízható fizetési megoldásokra.

Ez pedig nemcsak megnövekedett XRP keresletet eredményez, hanem egyben azt is, hogy a Ripple még mélyebbre ássa magát a szektorban és a piacvezető SWIFT-től is piacrészesedést fog szerezni. 


További információ: www.ripplecoinnews.com


Híreinket a Facebook oldalunkon követheted nyomon, amelyhez már 2500-an csatlakoztak. Ha még több információt szeretnél hallani a témában, iratkozz fel hírlevelünkre.

A cikket támogatta a Stop-Loss Manager, amely 7 stop-loss-t képes kezelni a Binance és a Bitstamp tőzsdéken egy felületen.