1,1 milliárd dolláros forgalom a Genesisnél

2019.01.31

A kripto hitelezéssel foglalkozó Genesis több mint 1,1 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le 2018-ban a legfrissebb jelentés szerint.

2018. harmadik negyedévének végén adta ki a vállalat a digitális pénzeszközök hitelezéséről szóló jelentését legelső alkalommal, mely akkoriban még arról szólt, hogy a márciusi indulástól számított összesen lebonyolított forgalom 553 millió dollár volt. Ebből megállapítható, hogy a negyedik negyedévben több mint 100%-kal növekedett a kihelyezett hitelállomány az azt megelőző hat hónaphoz képest. A novemberi és decemberi teljesítmény kiugrónak tekinthető.

Az ügyfelek visszajelzései alapján elmondható, hogy jelentős növekedés tapasztalható azok számában, akik hitelt vennének fel digitális valutában. A kölcsön portfólió nagy része (60%) Bitcoin volt, majdnem 20%-ot tett ki az XRP. A kihelyezett Ethereum állomány nagysága megduplázódott a harmadik negyedév vége óta, de még mindig kevesebb mint 10%-ot képvisel.

2018. utolsó negyedévében a cég fiat valuta hitelezést is indított a kriptokkal párhuzamosan. Ezt a szolgáltatást az intézményi ügyfelek növekvő igényei miatt indították.

Michael Moro - a Genesis Global Trading - ügyvezetője szerint a piaci helyzet hozzájárult cégük növekedéséhez.

"Nem lenne meglepő, ha a kripto tél még további két évig tartana. Természetesen nem ebben reménykedem, de valahol e köré a lehetőség köré terveztem a vállalkozásomat."

Szintén mostanában jelent meg az a hír, hogy Mike Novogratz kripto kereskedelmi bankja - a Galaxy Digital - is kölcsönök nyújtását ígéri kripto vonatkozású cégek számára. 


További információ: www.cointelegraph.com


Próbáld ki díjmentesen a Stop-Loss Manager-t, amely 8 stop-loss-t képes kezelni a Binance és a Bitstamp és Kraken tőzsdéken folyó kereskedési felületen. 


Híreinket a Facebook oldalunkon követheted nyomon, amelyhez már 2500-an csatlakoztak. Ha még több információt szeretnél hallani a témában, iratkozz fel hírlevelünkre és 5 Mikron üti a "tárcádat".